Két településen tanuló diákok integrált együttműködésével valósult meg. A nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és a Biriben működő Dankó Pista Gimnázium tanulói vettek részt a 60 órás tehetséggondozó programban, amelynek célja egy közösen létrehozott színpadi alkotás megvalósítása és bemutatása.
A program alapjául szolgált az Aki Akárki, középkori moralitás játék, amely kiegészült korunk morális problémái közül az előítéletek feldolgozásával. Ehhez Mohácsi János- Mohácsi István Csak egy szög című színművének részletét dolgoztuk fel. Többféle formanyelvet használtunk: színpadi mozgás, tánc, bábmozgatás és színjáték.
A program szakmai vezetői: Demarcsek Györgyné, Demarcsek Dániel
Külső szakértő: Oláh Gabriella, pszichológus
Felkért külső szakember: Jakob Nóra
A tehetségműhely létszáma: 10 fő.
A tehetséggondozó műhely tevékenységei:
• ismerkedés, csapatépítés
• tehetségazonosítás
• mozgásgyakorlatok
• tánctanulás (cigány táncok)
• koreográfia készítés
• szereposztás, szövegtanulás
• bábmozgatás technikájának elsajátítása
• színpadra rendezés
• jelmezek, eszközök használata
• részpróbák, összpróbák
• színpadi bemutatók
Kiegészítő tevékenységek:
• kirándulás Budapesten
• szakmai program a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumban
• Színházlátogatás a Nemzeti Színházban
• Fellépés Szolnokon a Globe Fesztiválon