2021.augusztus 12-én a Görögkatolikus Egyházmegye szervezésében az idén is megvalósult az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat, amely Debrecenből Máriapócsra tartott.
Egyik állomása Újfehértó volt, ahol a Zajti Ferenc Művelődési Központban a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium drámás tanulói mutatták be nagy sikerrel az, Akinek meg kell halnia című előadást.
A díszletet Gánóczi Dalma készítette, a zenét a Lajtorjás Zenekar felvétele biztosította, koreográfus Demarcsek Dániel, rendező Demarcsek Zsuzsa.
Az előadást megtisztelte jelenlétével Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Szócska Antal Ábel, megyéspüspök, Szabó Tamás helynökatya. Nagyon örültünk az előadást követő beszélgetésnek a játszó és a zarándok fiatalok között.