Nagy nap volt augusztus 19-20 a Kállai Kettős Néptáncegyüttes életében. Az idei évben – a megyei Pulyabálon és az Észak-Alföldi Regionális Néptánc találkozón – ezért eredményeik alapján felkérést kaptak, hogy koreográfiájukat több ezer ember előtt az augusztus 20-ai rendezvény keretében mutassák be Budapesten. Augusztus 19-én a Budai Várban megtartott Örökség Gyermektánc Fesztiválon 13 együttes, köztük a Kállai Kettős Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget.
Másnap, augusztus 20-án, több évszázados hagyományt felelevenítve, a táncosok és mesterek díszes aratókoszorús felvonulással és ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntötték Szent István ünnepét. Táncosainknak adatott meg a megtisztelő feladat, hogy kísérjék az aratókoszorút a Lánchídon át egészen a Bazilikáig, ahol Erdő Péter bíboros szentelte meg a mesterek kenyerét.