2021. december 11-én Nyíregyházán, a Kállay Ház udvarán mutatták be karácsonyi műsorukat a Nyírség UP és a Vásárhelyi László AMI Lókötő és Kis Lókötő, illetve Topogó és Kis Topogó táncegyüttesei.
Az 50 fős gyereksereg advent idején a szentcsaládjárás ájtatosságával, Luca napi boszorkányokkal, a betlehemezés szokásával készült a karácsonyra, várta Jézus születését a család ünnepén. Karácsonyi bállal, bőségvarázsló regöléssel és a kenyér történetét elmondó urálással búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újévet.
Köszönjük szépen a gyerekeknek a nagyszerű műsort, a szülőknek a sok segítséget, a csoportok vezetőinek – Grexáné Nagy Enikőnek, Fehértói Anettnek és Ugyan Attilának – pedig a színvonalas pedagógiai és táncos szakmai munkát.
A fotókat készítette: Gyurikovits Zsolt