Komplex színházi nevelési napot tartottak a Jókai Mór Református Általános Iskolában 2019. december 4-én.
A gyerekek 2 előadáson is részt vehettek.
A VLAMI-s Csicsergő csoport tagjai a Toldit nézték meg az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet előadásában.
A gyerekek magyar irodalomból a tantárgyi órákon veszik a Toldit, az interaktív játék azonban egy másfajta, általuk sokkal szerethetőbb feldolgozást mutatott nekik.
A színész a dramatikus munkaformákat használva, gyakran szerepbe bújva, megélt tudást, tapasztalatot adott arról a problémáról, hogy egy ember, hogy tud kiemelkedni ezer kalandokon keresztül a többi ember közül.
A Kenderkóc csoport tagjai A világ legzenésebb meséje című előadáson vettek részt szintén az Escargo Hajója társulattól.
A foglalkozás során a gyerekek saját mesét alkottak. Együtt született meg a történet.
Amíg az egyik csapat a főszereplőt megrajzolta, majd nevet adott neki, addig a többiek a helyszínen törték a fejüket, majd takarókból, székekből, párnákból megépítették azokat.
Íme, a mese: Az aranyhajú királylány kedvenc játéka a bújócska volt. Ezt játszotta volna azon a bizonyos napon is, de testvére szomorúsága közbeszólt. Miután megtudta testvére bánatát (eltűnt a kedvenc macija), elhatározta, hogy visszaszerzi azt a sárkánytól. Ezer kalandon át sikerült is neki.
Csoportos játék volt, melynek során a gyerekek egy általuk elképzelt világot építettek, ebbe meseszereplőként vonódtak be, ott problémákkal (magány, nincs segítségem, sötét barlang, félelmetes sárkány…) találkoztak, s ebből valós tudást, tapasztalatot szereztek.
A Csicsergő és a Kenderkóc csoportok vezetője és a cikk szerzője Rácz Ildikó.