Szeptember 29-e Szent Mihály napja. A magyar néphagyományban Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra.
Szeptember 29-e a gazdasági év nevezetes fordulópontja, őszi évnegyedelő nap, Európa-szerte ismert pásztorünnep. A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba, ekkor lépnek szolgálatba az új pásztorok, akik számára ez a legnagyobb ünnep, amikor mulatságokat, bálokat is rendeztek. Ez a nap a kisfarsang kezdetét is jelentette, a lakodalmak őszi időszaka. Ilyenkor kezdődött a kukoricatörés, a szüret, és a lakodalmak őszi évadját is Borszűrő Szent Mihály nyitotta. Szent Mihály napjára már kiforrt a korábban szüretelt szőlőből a bor. Ezért hívták a dél-magyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak.
Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan: Ha Mihálykor dörög az ég, szép lesz az ősz, de kemény a tél. Ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani.
Szent Mihályra emlékezve tartották meg 2022. szeptember 24.-én Gávavencsellőn a Mihály napi ünnepséget, mely felvonulással kezdődött, a gyerekek műsorával folytatódott, majd mulatsággal zárult. A néptáncos gyerekek is előadták játékos-táncos koreográfiájukat.