Ismételten a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont a VII. Mindannyian mások vagyunk Tehetségnapnak és Tehetségkonferenciának.
A konferencián neves vendégeket és előadókat köszönthettünk:
Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke
Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke
Tóth Ilona, tutor
Dobróné dr. Tóth Márta PhD, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai docense
dr. Chrabák László, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének volt kormányzója
Keys Mária, Fogarasi Csaba alkormányzók
Fehértói Anett, a Lions szekció vezetője
Multné Dankó Ágnes, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola vezetője
A konferencia fő témakörei voltak: a többszörösen különleges tehetségek tehetséggondozása, a Mindannyian mások vagyunk- Tehetségnap jó gyakorlatának átadása, a Nemzeti Tehetség Program lehetőségei, szülők-pedagógusok együttműködése, a tutor program bemutatása, a Nyíregyházi Egyetem tehetséggondozó tevékenységének bemutatása, a lemorzsolódás csökkentése.
A Tehetségnap a hagyományokhoz híven fantasztikus hangulatban valósult meg. Sokáig megmarad az élmény minden résztvevő emlékezetében.
A tehetségnap projektgazdája az Első Nyíregyházi Lions Club volt.
Szakmai megvalósításért felelős szervezetek és partnerek:
· Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Tehetségpont
· Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Zene-Bona Tehetségpont
· TÉT – Regionális Művészeti Tehetségsegítő Tanács
· Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, Tehetségpont
· Dankó Pista Gimnázium, Biri
· Riedens Szakiskola és Speciális Szakképző Iskola
· Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola, Tehetségpont
· Jókai Mór Református Általános Iskola, Tehetségpont
· Kodály Zoltán Általános Iskola, Tehetségpont
· Rakovszky Sámuel Általános Iskola, Gávavencsellő
· Tánctanoda, Nyíregyháza
A TEHETSÉGNAP (Racskó Tibor képei)
A TEHETSÉGKONFERENCIA (Racskó Tibor képei 1-7. és Demrcsek György képei)