Az Oktatási Hivatal felkérésére 2023. május 19-én iskolánk rendezte a VII. Országos Drámajáték-Színjátékversenyt, amelyre Zalaegerszegről, Kecskemétről, Miskolcról, Budapestről és Nyíregyházáról neveztek egyéni és kiscsoportos formában az alapfokú művészeti iskolák. Külön kategóriában versenyeztek az alapfokú művészeti iskolában tanuló és dráma tagozatos középiskolás fiatalok.
A zsűri tagjai voltak: Mócsánné Nagy Ágnes, Dr. Tomcsikné Császári Viktória, a zsűri elnöke és a feladatok összeállítója Keresztúri József
A résztvevők színvonalas produkciókkal mutatkoztak be, köszönjük szépen a felkészítő tanároknak!
A díjakat a zsűri korcsoportonként és a kategória figyelembe vételével állapította meg.
Kategória: egyéni verseny
I. korcsoport
I. hely: Steixner Lara
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI, Kecskemét
Felkészítő tanárok: Vass-Eysen Ábel, Szabóné Kovács Andrea
II. hely: Kucsma Anna Norina
Fazekas utcai Általános Iskola és AMI, Miskolc
Felkészítő tanár: Király Judit
III. hely: Szemán-Kalla Villő
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Rácz Ildikó Csilla
II. korcsoport
I. hely: Elekes Hanga Róza
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Vona Éva
II. hely: Kaczur Benett
Fazekas utcai Általános Iskola és AMI, Miskolc
Felkészítő tanár: Király Judit
III. hely: Kormos Kata Jázmin
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Vona Éva
és
III. hely: Radics Rudolf Mihály
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Mendler Mónika
Különdíj: Elekes Hanga Róza – A legszebb versmondásért
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Vona Éva
III. korcsoport: nem érkezett nevezés
IV. korcsoport
I. hely: Krisztián Beatrix Evelin
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Vona Éva
IV. korcsoport – drámatagozat
I. hely: Lendvai Sára
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
II. hely: Borbély Csenge
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
V. korcsoport
I. hely: Sebők Mihály
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Mendler Mónika
Kategória: csoportos verseny
I. korcsoport
I. hely: Bandi-Teams
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Rácz Ildikó Csilla
II. hely: Diridongók
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI, Kecskemét
Felkészítő tanárok: Vass-Eysen Ábel, Szabóné Kovács Andrea
Alkotói különdíj: Vass-Eysen Ábel, Szabóné Kovács Andrea, Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI, Kecskemét
II. korcsoport
I. hely: Kalandorok
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI, Kecskemét
Felkészítő tanárok: Rácz Annamária, Wamzer Gabriella Éva
II. hely: Cseperedők
Garabonciás Művészeti Iskola, Miskolc
Felkészítő tanár: Ducsai Tiborné
III. hely: Ludas Makik
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimázium és AMI, Zalaegerszeg
Felkészítő tanár: Horváth Abigél
IV. hely: Kabátosok
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimázium és AMI, Zalaegerszeg
Felkészítő tanár: Horváth Abigél
V. hely: Rajongók
Fazekas utcai Általános Iskola és AMI, Miskolc
Felkészítő tanár: Király Judit
III. korcsoport
I. hely: Állítólag rossz fiúk és Móni
Garabonciás Művészeti Iskola, Miskolc
Felkészítő tanár: Ducsai Tiborné
II. hely: Bohémek
Kazincbarcikai Kodály Zoltán AMI, Kazincbarcika
Felkészítő tanár: Eperjesi-Müller Márta
Pedagógiai különdíj: Ducsai Tiborné, Garabonciás Művészeti Iskola, Miskolc
IV. korcsoport – drámatagozat
I. hely: Garson Gnóm A
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
V. korcsoport
I. hely: Bagázs
Vásárhelyi László AMI, Nyíregyháza
Felkészítő tanár: Mendler Mónika
V. korcsoport – drámatagozat
I. hely: GAP
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
II. hely: KÉDA
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
III. hely: Bögrék
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
IV. hely: KIB
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel
V. hely: Vénusz
Keleti István AMI /Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Felkészítő tanárok: Szalai Ádám, Golden Dániel